Goran Kuponovics újra Pakonyon 2009-11-16 13:46:36

Wendler Gábor nem érezte a bizalmat, és lemondott

Négy évvel ezelőtt játékosként érkezett Felsőpakonyra Wendler Gábor, és éveken keresztül stabil tagja volt a csapat védelmének. A korábban az MTK-ban az NB I-ben, majdan légiósként  Izraelben is szerepelt labdarúgó a játék mellett előbb a felsőpakonyi  utánpótlás-nevelésben igyekezett hasznosítani edzői ismereteit, majd a 2007-2008-as bajnokságban a felnőtt csapat szakmai irányítását is átvette: immár játékos-edzőként az ezüstéremig vezette a megyei első osztályban szereplő Felsőpakony-Ergofer csapatát.


Az előző bajnoki szezonban a negyedik helyen végzett a pakonyiakkal, ám az idei ősz nem úgy alakult, ahogy eltervezte.

- Úgy érzem, becsülettel elvégeztem a feladatomat, az igazán jó eredmények, a gólzáporos győzelmek mégis elmaradtak, ámbár azt se feledjük, hogy a csapat kerete is gyengült a nyár folyamán - mondta Wendler Gábor. - Nagyon szoros a bajnoki mezőny, egy-két győzelemmel közvetlenül az élmezőny mögé is felzárkózhattunk volna, de az idő teltével éreztem, hogy a vezetőség mind kevésbé bízik bennem. Ami igazán elszomorított, hogy néhány labdarúgó is erősítette a vezetőségben ezt a folyamatot, ahelyett, hogy öltözőn belül beszéltük volna meg a problémákat. Amikor pedig a Kerepes elleni győztes meccs után az elnökség az edzőváltásról tárgyalt, magam ajánlottam fel: ha nincs bizalom felém, akkor inkább lemondok. Sajnálom, hogy így alakult, hiszen mind a felnőtt csapattal, mind a gyerekekkel öröm volt együtt dolgozni. Utóbbiaktól felettébb sokat kaptam, hiszen ők még őszintén szeretik a futballt.

A csapat élére új, ám egyáltalán nem ismeretlen szakember érkezett: a Felsőpakony-Ergofer csapatában a 2006/2007-es bajnokságban játékosként szerepelt, egykori Ferencváros-játékos, Goran Kopunovics tért vissza Felsőpakonyra.

- Örömmel vállaltam el a feladatot, igyekszem segíteni egykori csapatomnak, a régi barátoknak - jegyezte meg Goran Kopunovics. - Több játékost is régi ismerősként köszönthettem, az ő képességeikkel tisztában vagyok, ám néhány edzés és egy mérkőzés után annyit már megállapíthatok: a többiek sem ügyetlen labdarúgók. Ha pedig mindenki partner lesz az általam képviselt mentalitásban, fanatizmusban, akkor az eredmények sem maradnak majd el. Bagon ennek már láttam jeleit, és noha helyezkedésben, játékban és taktikában van még min javítanunk, pozitív benyomásokkal álltam fel a kispadról az első meccs után.

Nagy János

Arany Ászok, Pest megyei I. osztály

8. forduló

Felsőpakony-Ergofer-Tápiószecső 0-1 (0-0)

Felsőpakony: Gerstenbrein - Vincze (Olajos), Egervári, Imrik, Bárdos - Tóth Z. (Garics), Csapó, Szabó G., Oláh (Czipper) - Wrábel, Keresztes. Edző: Wendler Gábor

9. forduló

Felsőpakony-Ergofer-Erdőkertes 2-1 (0-0)

Felsőpakony: Gerstenbrein - Kerekes, Egervári, Imrik, Bárdos - Csapó, Fehér (Keresztes), Oláh (Vincze), Szabó G., Wrábel (Garics) - Czipper (Tóth Z.).Edző: Wendler Gábor. G: Wrábel (2)

10. forduló

Örkény-Felsőpakony-Ergofer2-2 (1-1)

Felsőpakony: Gerstenbrein - Vincze, Egervári, Imrik (Garics), Bárdos - Kerekes, Csapó, Szabó G., Fehér (Oláh) - Wrábel, Czipper (Tóth Z.). Edző: Wendler Gábor. G: Wrábel, Garics

11. forduló

Felsőpakony-Ergofer-Kerepes 4-0 (2-0)

Felsőpakony: Gerstenbrein - Vincze, Egervári, Imrik, Bárdos - Munkácsi, Oláh (Szabó G.), Csapó, Fehér (Olajos) - Wrábel, Garics. Edző: Wendler Gábor. G: Garics, Fehér, Wrábel, Egervári

12. forduló

Bag-Felsőpakony-Ergofer 1-1 (0-1)

Felsőpakony: Gerstenbrein - Csapó, Egervári, Imrik, Bárdos - Vincze, Kerekes, Oláh, Fehér (Munkácsi) - Wrábel, Czipper. Edző: Goran Kopunovics. G: Csapó

vissza