Méltón ünnepeltünk? 2009-09-13 22:09:30

Egyetlen dolog árnyékolta be számomra az ünnepet: idén sem sikerült augusztus 20-án megtartani az augusztus 20-i ünnepséget.


Sajnos azt kell mondjam: ezt már megszoktuk. Kezdetektől mondom, hogy egy ünnep akkor igazán szép és emelkedett, ha a napján ünneplik. Ahogy itt Pakonyon szokás, napokkal korábban ünnepelni, úgy hat, hogy ezzel csak letudnak kötelességet és azzal kész is. Pedig a szervezők, a fellépők és maguk a pakonyiak is ennek sokkal többet érdemelnek.  

A legfőbb "ellenérvként„ mindig azt hallom, hogy az ünnepnapon úgysem jönne el senki, mert mennek az országos ünnepségre vagy elmennek pihenni. Én ezt nem tartom valós ellenérvnek. Sajnos tömegek amúgy sem szoktak megjelenni az ünnepségeken, pedig a mostani ünnepség színvonala is megérdemelte volna, hogy többen jöjjenek el a faluból a Petőfi térre.

Azt gondolom, hogy az ünnepnapokon is meg lehet találni azt a normális időpontot a felsőpakonyi ünnepségünkre, amely nem ütközik más programkkal.

Ezért bízom benne: előbb-utóbb sikerül elérnem, hogy nemzeti ünnepeinket az ünnepnapokon tartsuk meg!

vissza