Javaslata, kérdése, panasza, ötlete, véleménye van?
Kérem, írja meg ide kattintva
2006-ban még nagy volt az öröm, amikor néhány nappal a parlamenti választások előtt a szocialista képviselő-jelölt átadta önkormányzatunk számára a Honvédségi Bázist. Akkor még sokan úgy gondolták, ez az aranytojást tojó tyúk Felsőpakony számára. Ám a 36 hektáros terület azóta a kudarcsorozat mintapéldájává lett.
Hiába javasoltam, hogy bízzunk meg az üzemeltetéssel, fejlesztéssel és a hasznosítással egy hozzáértő szakértői csapatot, akár egy önkormányzati cég létrehozásával, mindezt lesöpörték az asztalról azzal, hogy versenyezni fognak érte, 2 milliárdot is adnak hamarosan a területért. Ez volt 2006-ban. A bázist azóta többször meghirdettük versenytárgyaláson, közben tucatnyi céget bízott meg az önkormányzat a vevőjelölt fölkutatásával, tárgyaltunk számos kóklerrel, komolytalan jelentkezővel, ám a bázisra mind a mai napig komoly vevőjelölt nem akadt. Hosszú ideig csak a pénzt vitte.
Szeméthegyek a bázison
Később, tisztázatlan körülmények között, egy nagyon rossz szerződés alapján, egy szívességi használóhoz került a bázis. Pénzt ugyan nem láttunk belőle, de legalább az őrzés-védés milliós tétele sem minket terhelt. Összességében mégis veszteséges volt, hiszen nem csak a milliárdos vételár nem jött be, de a járulékos bevételekből sem láttunk semmit. Se bérleti díj, se iparűzési adó, se súlyadó. Sokmilliós kár, sokmilliós bevételkiesés, pedig lenne helye a pénznek a felsőpakonyi intézményekben!
Közben a helyzet még rosszabb lett: a Képviselő Testület többségének tudta nélkül a bázisra több ezer(!) köbméter sitt és szemét került. Ez súlyos bűncselekmény. No meg az is, hogy a bázison illegális benzinkutat talált a VPOP. Ezek miatt a Honvédségi Bázisra a nyomozók és a vámosok szinte „hazajárnak", napi „vendégek". Mondanom sem kell, hogy mindez erősen megnehezíti a terület értékesítését, illetve hasznosítását.
Hozhatna bevételt is
2008-ban, az év végén jelentkezett önkormányzatunknál a településünk egyik köztiszteletben álló személyisége, Tamás Tamás. Javaslatának lényege az volt, hogy a fővárosból kitiltott fuvaros cégek egy részét, a kapcsolatrendszerét kihasználva, hosszú távú bérlőként idehozza a Honvédségi Bázisra. A várható bérleti díj, a reális számítások szerint ekkor még több száz millió forint volt. Azaz, úgy tett volna jelentős bevételre szert Felsőpakony, hogy eközben még a tulajdonjoga is megmarad a bázison. Ekkor kezdődött egy máig tartó időhúzó tragikomédia. Sajnos néhányan - velem együtt például Nagy Sándor a Pénzügyi Bizottság elnöke - hiába tettünk meg mindent! Minden erőfeszítésünk ellenére, mind a mai napig nem sikerült megkötni a szerződést. Lassan egy éve jöhetne a bérleti díj, de eddig egy fillért sem kapott a falu. Csak a szeméthegyek nőttek a Bázison.
Ki gazdagodott a falu kárán?
Vajon kinek, kiknek az érdeke volt mindezek mögött? Ki a felelős a szeméthegyekért? Miért az önkormányzatnak kerül pénzbe ennek elszállítatása? Ki, kik húztak hasznot a bűncselekményekből? Bízom benne, hogy mihamarabb kiderül az igazság, a felelősök nem csak a falu szégyenpadjára kerülnek, hanem megkapják a törvény által is a megérdemelt büntetésüket! Hogy a falunkat ki fogja kárpótolni, arra egyelőre nincs válasz...
Sajnos ez a mai pakonyi valóság. Minden más pedig szánalmas és hazug magyarázkodás.