Javaslata, kérdése, panasza, ötlete, véleménye van?
Kérem, írja meg ide kattintva
Dobosné Kerepeczki Mária óvodavezető javaslatát elfogadva úgy döntött a Képviselő Testület, hogy május harmadikától hetedikéig tart az óvodai beiratkozási időszak.
Kedves Felsőpakonyi Barátom!
Önt is várom fogadóórámon 2010. március elsején 16 és 18 óra között a Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban!
Mindannyiunk előtt ismert, hogy a 4601-es út, azaz a Gyálról Felsőpakony felé vezető út, egyre rosszabb állapotban van, néhol életveszélyes. Az M0-ás építésekor tették tönkre, ám hiába ígérték a fölújítását, nem történt meg. Azóta is csak toldozzák-foldozzák, egyre kisebb eredménnyel. Annak érdekében fordultam segítségért Pánczél Károlyhoz, hogy segítsen nyomatékosítani az útfelújítással kapcsolatos kérésünket.
Nagy Sándor elnök úr előterjesztése alapján úgy döntött a Képviselő Testület a decemberi ülés zárt részén, hogy 2010. január elsejétől az Otthon Centrummal köt szerződést az építési telkek értékesítésére. Egyúttal arról is döntöttünk, hogy 11.000,- forint/m2 az összközműves építési telkek bruttó eladási ára.
A decemberi testületi ülésen a Képviselő Testület határozatban köszöntötte Varga Imre Lajos felsőpakonyi költőt-irodalmárt annak alkalmából, hogy Pest Megye Művészetéért Díjban részesítette őt Pest Megye Közgyűlése.