Javaslata, kérdése, panasza, ötlete, véleménye van?
Kérem, írja meg ide kattintva
Az Állami Számvevőszék úgy látja, a jövőt fenyegeti az önkormányzatok eladósodása, felborult az egyensúly.
Adatok téves értelmezésén alapulhat a kormány azon "kőbe vésett" szándéka, amely szerint 120 milliárd forintot vonnak el jövőre az önkormányzatoktól - olvasható ki az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentéséből. Bár az utóbbi években nőtt a települések vagyona, ez főként az eladósodási, kötvénykibocsátási folyamatnak köszönhető. Az állam továbbra sem hajlandó meghatározni egyértelműen az önkormányzatok kötelező feladatait, azok forrásait.
Nincs egyensúlyban a költségvetés, a bevételek nem fedezik a kiadásokat az önkormányzatok jelentős többségénél állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a helyi önkormányzatok gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről szóló jelentésben.
Kiderült: hiába nő évről évre a helyi vagyon, részben az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogoknak, döntően az üzemeltetésre, kezelésre, koncesszióba adott eszközöknek köszönhetően az elmúlt három évben az önkormányzatok több mint kétharmada hiánnyal hagyta jóvá éves költségvetését.
Az önkormányzati pénzállomány 2005-höz képest 126 százalékkal nőtt a kötvénykibocsátásokból származó bevételek következtében. A kötelezettségvállalás ezen időszak alatt a duplájára emelkedett, miközben a kormányzat az ÁSZ rendszeres javaslata ellenére sem volt hajlandó egyértelműen szabályozni az önkormányzatok kötelező feladatainak körét, azok finanszírozását.
Mindezek tükrében teljesen megalapozatlannak, alátámaszthatatlannak látszik a Bajnai Gordon vezette MSZP-s kormány azon "kőbe vésett" szándéka, amelynek alapján 120 milliárd forintot vonnának el jövőre az önkormányzatoktól.
Ismert, az újabb megszorítási tervet a miniszterelnök még az MSZP júliusi kongresszusán jelentette be, azt nem előzte meg semmilyen érdekegyeztetés, nem hívták össze a kormány és az önkormányzatok érdekegyeztető fórumát. Az elvonások ellen valamennyi önkormányzati szövetség tiltakozott, a sarcot ellenzéki és kormánypárti polgármesterek egyaránt elutasítják. Miután a kormány évek óta adós az állam helyett végzett kötelező önkormányzati feladatok pontos meghatározásával, a forráskivonás valójában csak a mulasztás pótlásának tűnik.
A számvevőszék 3194 önkormányzat közül több mint százat, közöttük öt megyeit, hat megyei jogú városit, hat fővárosi kerületit, 65 városit, két nagyközségit és 25 községit vizsgált. Egyértelművé vált, hogy az utóbbi években folytatódott az önkormányzatok eladósodása, különösen a kockázatos kötvénykibocsátás, és ez hosszú távon kedvezőtlenül befolyásolja jövőjüket, pénzügyi helyzetüket.
Az ÁSZ jelentése megerősíti, hogy a szabályozás hiányosságai miatt a költségvetési gazdálkodás belső ellenőrzése az önkormányzatok közel negyedénél gondot okoz, a közérdekű adatok elektronikus közzétételét, a nyilvánosság előtti átláthatóságot ötven százalékuk sem biztosította. A vizsgálók megjegyzése szerint a jogszabályok előírásai itt is ellentmondásosak, mint ahogy továbbra sem egyértelműek az önkormányzati vagyonátminősítések, a társulási elszámolások szabályozásai, valamint visszásságok tapasztalhatók az önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásánál, értékesítésénél is.
Az európai uniós források igénybevételére és felhasználására a szabályozottság terén az ellenőrzött önkormányzatok négyötöde nem készült fel eredményesen - olvasható a jelentésben.
Szabó Zsolt - MN, 2009, 08. 17., 4. old.