Javaslata, kérdése, panasza, ötlete, véleménye van?
Kérem, írja meg ide kattintva
Az iskola az egyik legfontosabb intézményünk. Talán Ön sem tudja, hogy 2010-ben olyan sok pénzt vont el a kormány az iskoláktól, hogy minden oktatási intézménye normális működése veszélybe került! A Magyar Köztársaság Alkotmánya és az önkormányzati törvény szerint az állam kötelessége, hogy az iskola megfelelő szintű működtetéséhez szükséges pénzt biztosítsa. Ennek ellenére idén a Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola működtetéséhez szükséges pénzösszeg felét sem adja a kormány. A több mint 100 milliós költség felét saját maga kell előteremtse a falunk önkormányzata.
Ilyen helyzetben szinte semmi forrás nem jut fejlesztésre, a normális környezet megteremtésére. Az iskola és az alapítvány vezetése ezért szervezett február 13-án estére bált, amelynek bevételét az iskolánk fejlesztésére fordítják. 3000 forint a belépő. Kérek mindenkit, hogy aki tud, legalább ennyivel segítse az általános iskolánkat, függetlenül attól, hogy jár-e most ide gyermeke, unokája!
Az iskola vezetése és az alapítvány eddig is példás munkát végzett. Összefogva a szülőkkel, támogatókkal, önerejükből megvették és fölszerelték az épületben és az udvaron a térfigyelő kamerarendszert. A szülők és a tanárok együtt dolgozva a világítás nagy részét modern energiatakarékosra cserélték, kifestettek, rendbe hoztak számos tantermet. Igyekezetük, m unkájuk további támogatást érdemel!
Köszönjük segítségét!